Bejelentések, közlemények
Információk a Microsofttól (a fórumtagok számára csak olvasható)
Comunicados
- Link
Fórum Migráció
Bizonyára sokan tapasztalták már, hogy a Technet fórum péntek éjjel óta nem érhető el a megszokott formájában. A legtöbb témánál csak egy hivatkozás fogadja a látogatókat, amely egy új, eddig talán ismeretlen oldalra irányít. Amint azt már egy korábbi írásomban említettem, a fórum működését biztosító „motor” egy újabb verziója (3.0) már meglehetősen régóta üzemel a nemzetközi Technet és MSDN fórumok alatt. Péntek éjjel megkezdődött a magyar fórum migrációja ebbe az új rendszerbe, amelyet a Microsoft külföldi szakemberei végeznek.
Sajnos a migráció pontos időpontját mi is csak akkor tudtuk meg, amikor már elkezdődött a folyamat. Ennek következtében felmerült néhány olyan probléma, melyeket nem láthattunk előre. A témák és fórumok a központi Technet fórum egyetlen kategóriájává váltak, továbbá a Windows 7 részleg átemelése az új rendszerbe még nem történt meg. A jelenlegi helyzet szerint, a Windows 7-el kapcsolatos kérdéseket továbbra is a régi fórumban lehet feltenni, minden más témakör már az új rendszerben található. Egyelőre a régi címen is elérhető a fórum, a témákon belül automatikusan megtörténik az átirányítás. Természetesen minden hibát és igényt jeleztünk a külföldi csapat felé, akik megígérték, hogy soron kívül a lehető leghamarabb orvosolják a problémákat.
A jövőben kapunk egy teljesen saját fórumot, ahogy az az eddigiekben is üzemelt, és minden kategória, fórum, hozzászólás itt lesz elérhető. Gyakorlatilag minden marad a régiben, „csak” az új motorral fog üzemelni a fórum. A Technetklub.hu cím egyelőre a régi tartalomra mutat, természetesen ezt is korrigálni fogjuk, amint elkészül az új oldal. A migráció várhatóan a jövő hét folyamán fog befejeződni, melynek eredménye egy hatékonyabban és könnyebben használható fórum lesz. Addig is egy kis türelmet szeretnék kérni, és elnézést kérünk az esetleges kellemetlenségekért.ps: A kérdéseket természetesen az átmeneti időszak alatt is megválaszoljuk. :)
Filtragem e ClassificaçãoUse essas opções para refinar a lista de discussão.
- 04445

Elindult a TechNet Fórum
Budai Péter terça-feira, 6 de março de 2007 17:25 - 02675

SBS 2008 magyarítása
bigzso sexta-feira, 11 de fevereiro de 2011 13:28 - 01809

Small Basic környezet magyarul
Orlo Mairant domingo, 9 de janeiro de 2011 08:55 - 13007

frissítés utáni outlook probléma
winxptech quarta-feira, 2 de junho de 2010 07:53 - 02830

Halvány / jel
Csúzi György segunda-feira, 31 de maio de 2010 15:12 - 02691

Vista 64 alól nem tudom a kipróbált de nem kellő win7-et(windows mappa) törölni
truemalk segunda-feira, 12 de abril de 2010 09:44

